Kedves Ifjú Pár! Kedves Házasulandók!

Azért szólok e sorokkal Hozzátok, mert én az a kissrác vagyok, aki nyolcéves korában egy este kiállt a mikrofon elé elmondani egy köszöntőt… és ez teljesen megváltoztatta az életét. Hiszen egy olyan mesés világba csöppent, ahonnan többé nem is akart szabadulni: az esküvők varázslatos forgatagába! Ezek után sorra kapta a rokonságból, később a baráti körből az egyre megtisztelőbb felkéréseket, hogy részese, és segítő közreműködője lehessen egy álom… „a kislány és a kisfiú” álmának megvalósulásában.

És én szeretnék lenni az a fiatalember is, akit - immár közel két évtizedes szakmai múlttal, sok száz boldog ifjú pár esküvőjének levezénylése után - az a megtiszteltetés érhet, hogy mint vőfély vagy ceremóniamester legyek jelen segítőként a Ti esküvőtökön!

Legyen enyém a szerencse, hogy a vőfélyetek lehessek!

Tisztelettel: ifj. Bolacsek László (Bola)

my story

Immár két évtizede vállalok hivatásosan is porondmesteri szereplést.

Az elmúlt időszak alatt az ország minden táján megfordultam, még a szomszédos országok magyar lakta területein is. Munkámat a mai kor igényeihez igazítva elsősorban modern vőfélyként tevékenykedem, de kérésre a hagyományokat hűen őrző, és a modern kor elvárásaihoz igazodó esküvők irányítását is vállalom, mint vőfély illetve ceremóniamester.

20 éve a porondon

Ceremóniamester
BOLA

Szolgáltatásaim

Vőfély

A vőfély (helyenként vőfény), mint a lakodalmak első embere, igazi hungarikum. Ő az a jó kiállású és nagyhangú ember, aki versekkel, rigmusokkal, poénokkal, nótákkal képes egy lakodalmat levezényelni. A vőfélyek vezetik a nászmenetet, kikérik, majd elbúcsúztatják a vőlegényt és a menyasszonyt, valamint a lakodalmat a helyi adottságok és népi szokások szerint irányítják.

Ceremóniamester

A ceremóniamester feladata, hogy az esküvőt saját szavaival – akár egy műsorvezető – levezesse. A ceremóniamester az elegánsabb hangulatú, modernebb esküvőkre ajánlott.  Feladata ugyanaz, mint a vőfélyeknek, a vendégek felhőtlen szórakozását kell biztosítania, és az eseményeket – meghívottakat - irányítania, ám ő mellőzi a népies elemeket.

Modern vőfély

 De mi a teendő, ha egyszerre szeretne valaki hagyományőrző és 21. századi is lenni? Ha az ifjú pár egyrészt idős nagyszüleinek, másrészt fiatal barátainak egyaránt kedvében szeretne járni? Ez esetben jelent praktikus megoldást - mai szóval élve - a modern vőfély. Ő az, aki egyszerre testesíti meg az esküvőn a régit és az újat, aki tradicionális, de közben korszerű is, vagyis vőfély és ceremóniamester egy személyben, egyesítve az egyik és másik karakter előnyös tulajdonságait.

Miért kell vokális szolgáltató az esküvőn?

Azonosság: előkészítés (a helyszínen az aktuális programok vonatkozásában, illetve a forgatókönyv elkészítése kapcsán is), koordináció (együttműködés a többi szolgáltatóval), irányítás, tájékoztatás, szórakoztatás (vendégekkel való kapcsolattartás).

Különbség: megjelenés, előadásmód, stílus (vőfély – CM)